A Szebeton csapata immáron 4. alkalommal lehetett résztvevője a VI. Magyar Mapei Betonkenukupának. Pénteken viharos reggelre ébredtünk. Nagy szélben és esőben szállítottuk le a betonkenunkat és betonhidunkat a Kopaszi Gátra. Az időjárás mellénk szegődött, megjelent a nap is az égen, a szél alábbhagyott. Kilenc egyetemi csapat és hat cég részvételével zajlott le az egész napos rendezvény. A megnyitó után a kenuk mérlegelése következett, amelyre csapatunk teljes menetfelszerelésben, látványos bevonulással érkezett: betonpajzsainkkal, betonsisakjainkkal és lándzsáinkkal felszerelkezve emeltük fel kenunkat a mérlegre. 74 kg-mal középsúlyúnak számított a kenunk. Majd kezdetét vette a verseny: betonkenu férfi párosunk 5. helyen, betonkenu női párosunk a 11. helyen (a nagy szél kisodorta őket a partra:), de munkatársi segítséggel visszajutottak a versenypályára:), vegyes párosunk a 3. helyen végzett. Sárkányhajóban is megküzdöttünk a versenytársakkal, de a dobogós helyek egyikét sem sikerült megszereznünk. Betonhidunk bírta a ráterhelt súlyokat egy ideig, majd feladta. A nap végére fáradtan ugyan, de élményekkel gazdagodva hagytuk ott a helyszínt - és egy gyönyörű különdíjjal, amit a látványos betonos bevonulásunkért kaptunk.Gratulálunk mindenkinek, aki megépítette, vízre tette a betonkenukat, különösen a Pécsi Tudományegyetem csapatának, aki megnyerte a 2017-es VI. Mapei betonkupát.
további képek a betonkenukupa facebook oldaláról a férfi és női futamról
további képek a betonkenukupa facebook oldalán a vegyes páros futamról
további képek a betonkenukupa facebook oldalán a hídversenyről